„Drogozó serdülőknél pl. gyakori jelenség, hogy éppenséggel a drogprobléma megjelenése tartja egyben a szülők házasságát. Hogy is van ez?
Hát úgy, hogy adott, mondjuk, egy rossz házasság rossz légkörrel, veszekedésekkel, netán alkoholizálással, megcsalásokkal, munkamániával fűszerezve. Mondjuk, keveset is van otthon a szülő, meg feszült is a légkör, ennek következtében aztán a szülőnek is lesz egy be nem vallott lelkiismeret-furdalása, amit úgy kompenzál, hogy megpróbálja agyonellenőrizni, „elővenni” a gyereket, nem elengedni a hétvégére a barátaihoz, stb. Ettől aztán egyre feszültebb lesz a gyerek, és egyre kevésbé szívesen van otthon, szinte menekül – ahogy az én esetemben is történt.
Mind többet lesz a haverjaival, és megjelenhet a szorongás pl. a kényszerű hazugságok miatt /egy 14–15 éves egészséges gyereknek sokkal fontosabb, hogy megfeleljen a kortársainak, mint a szüleinek, tehát, ha elnyírják a kortársaival való együttléttől, akkor hazudni fog!/
Szóval, tegyük fel, hogy létrejön a drogprobléma. Kezdetben a szülők szinte nem is „akarják” észrevenni, vagyis sokáig elmennek a nyilvánvaló kísérőjelek mellett (tagadás: „a mi családunkban nem lehet ilyen probléma”), de aztán a drogprobléma, vagyis a valóság mégis erősebb lesz, mint a tagadás páncélja. Kiderül, hogy drogos a gyerek. És a kezdeti bűnbakkeresés („Ki a hibás? Az iskola? A hülye haverjai? A fogyasztói társadalom? A liberalizmus? Konrád György egymaga?”, stb.) után a szülők összefognak. Együtt keresik a probléma megoldását. Együtt aggódnak. Együtt ellenőrzik, együtt látogatják (jó esetben) a drogrehabilitáción a gyereket, stb., stb. Mindennek a „melléktermékeként” stabilizálódik a házasság.
És aztán, ha a drogos gyerek tényleg abbahagyja, tényleg kijózanodik, és ráadásul egy felnőtt, önálló életre szeretne átváltani, nagyon gyakran hatalmas tudattalan erők révén a szülők megakadályozzák ezt, magukhoz láncolják a gyereket, beleköpnek a házasságába, nem engedik elköltözni, anyagilag manipulálják-lekenyerezik, stb. Miért? Mert lényegében a gyerek, illetve a drogprobléma stabilizálta a házasságukat, és félő, hogy a gyerek az életkorából adódó normális kirepülésével az is bekövetkezne, hogy ismét meginogna a szülők házassága, mert a gyerek, és különösen a gyerek súlyos drogproblémája az, ami a házasságot kiegyensúlyozta. Természetesen ez egy beteges egyensúly. És mindezek miatt elég fontos lenne, hogy a drogosok szülei járjanak úgynevezett. szülői csoportba, illetve a mindenféle szenvedélybetegek közeli rokonai – így a játékosoké is – járjanak hozzátartozói csoportba. Fontos például az is, hogy a szakemberek lehetőleg ne csak a szenvedélybeteget kezeljék izoláltan, mert családi változtatások nélkül az egyén is visszarendeződik, amint visszakerül a régi környezetébe.”
A hozzátartozók a megmentői, mindenáron gondoskodni akaró hozzáállásukkal szoktak hozzájárulni ahhoz, hogy a szenvedélybeteg ne tudjon felnőni. Ami hosszú távon oda vezet, hogy ismét drogozni, inni, játszani fog.
Nem kell ám nagy dolgokra gondolni. Az én anyám pl. akár házasságban éltem, akár élettársi kapcsolatban, mindig a kezembe nyomott egy lábasnyi kaját, ha meglátogattam. Jó szándékból, nemde? Persze. Csak éppen minden ilyen kaja-hazahurcolás gyengítette az én párom háziasszonytudatát. És egy láthatatlan szál volt, ami jelezte, hogy se én nem váltam le teljesen az anyámról, se ő énrólam. (Az egyke fiúk anyukái nehéz esetek anyósként…)
A másik ilyen klasszikus példa, amikor a középkorú alkoholista férjet titokban apróbb-nagyobb összegekkel pénzeli az anyuka; a háttérből mintegy támogatva az ivást. Nem bevallottan, persze. Az ilyen pénzeket lelkiismeret-furdalás nélkül issza el az ember. Magamról tudom, és ez is egy kicsit a házasság határait elmaszatoló jelenség. Amikor elmosódottak egy házasság vagy egy család határai, az általában valamilyen működési zavarra utal, sőt, önmagában is egy zavaró tényező.
Itt rengeteg példát lehetne felsorolni, az egyik ilyen klasszikus, amikor csak merő kötelességtudatból töltik az anyósnál a karácsonyi Szentestét vagy más, családi ünnepet a felnőtt (pontosabban a fel nem nőtt) gyerekek, mert nem mer valamelyik házasfél nemet mondani, a szülői haragtól rettegve.
Egyszer egy sorstársam azt mondta:
– Nem volt valami jó a gyerekkorom, viszont baromi sokáig tartott. Egész addig, amíg ittam…” Horváth Szilveszter: Szenvedélybetegek hozzátartozói