Régebben gyakran gondolkoztam azon, hogy egyáltalán lehetséges-e, hogy teljesen megértsük gyermekkori egyedüllétünket, elhagyatottságunkat. Időközben már rájöttem, hogy lehetséges. Nem azokról a gyermekekről van szó, akik nyilvánvaló elhanyagoltságban nőttek fel, és ennek tudatában is voltak. Sok olyan ember van, aki egy boldog és óvott gyermekkor tudatában jön terápiába. Olyan betegekről van szó, akiknek sok később kifejlődött lehetősége, sőt, tehetsége volt, s akiket tehetségük és teljesítményük miatt olykor meg is dicsértek. Szinte minden ilyen gyermek már az első évben szobatiszta, és már másfél és ötéves kora között sokat és igen ügyesen segít kistestvére gondozásában.
A közgondolkodás szerint ezekben az emberekben – kik szüleik büszkeségei – szilárd és erős éntudatnak kellene kialakulnia. Az igazság azonban pontosan ennek az ellenkezője. Akármibe kezdenek, mindenbe jó vagy kiváló teljesítményt nyújtanak, csodálják és irigylik őket, sikert aratnak, ami mindig nagyon fontos számukra, ám mindez semmit sem segít. Mihelyt a nagyság, mint drog már nem hat, abban a pillanatban, hogy nincsenek a „csúcson”, vagy ha hirtelen olyan érzésük támad, hogy valamilyen önmagukról alkotott ideálképnek nem felelnek meg, ha már nem bizonyosak abban, hogy ők a szupersztárok- rögtön ott leselkedik a háttérben a depresszió, az üresség és az elidegenedettség, létezésük értelmetlenségének érzése, alkalmanként súlyos szorongások, bűntudat és szégyenérzések gyötrik őket. Mi az okai e tehetséges emberek ilyen súlyos zavarának?
Már az első beszélgetés során rögtön tudatják a hallgatóval, hogy igen megértő szüleik voltak, legalábbis az egyik biztosan az volt. Mikor a környezet megértését hiányolják, azt gondolják,
hogy ez miattuk volt, mivel nem tudták magukat jól kifejezni. Első emlékeikben nincs sok együttérzés az iránt a kisgyermek iránt, akik egykoron voltak, és ez azért is feltűnő, mivel aránylag könnyen át tudják érezni más emberek érzéseit. Saját gyermekkori érzésvilágukhoz való viszonyukat azonban a tisztelet hiánya, kontrollkényszer, manipuláció és teljesítménykényszer jellemzi. Nemritkán megvetőek és ironikusak, ami gúnyolódásig és cinizmusig fokozódhat. Általános jelenség továbbá, hogy elmarad saját gyermeki sorsuk igazi, érzelmi megértése és komolyan vétele, és sejtelmük sincs a teljesítménykényszerek mögött rejlő valódi szükségleteikről. Oly mértékben sikerült bensővé tenniük az eredeti drámát, hogy a jó gyerekkor illúziója megmenthető maradt.
Ahhoz, hogy egy ilyen gyermekkor lelki légkörét ecsetelni tudjam, kiindulópontként hadd fogalmazzak meg néhány előfeltevést.
1. A gyermeknek őseredeti igénye, hogy mindazt, ami ő, kezdettől fogva tiszteljék és vegyék komolyan.
2. A „mindazt, ami ő” már a csecsemőkori érzeteket, érzéseket és azok kifejeződését is jelenti.
3. A figyelem és a tolerancia légkörében válik a gyermek képessé arra, hogy az elválás szakaszában feladja az anyjával való szimbiózist, és megtegye az önállóság felé vezető lépéseket.
4. Ahhoz, hogy az egészséges fejlődésnek ezek az előfeltételei lehetővé váljanak, a gyermekek szüleinek is hasonló légkörben kell felnőniük. Az ilyen szülők a biztonság és a védettség olyan érzését közvetítik gyermekeik felé, amelyben azok bizalma fokozódhat.
5. Azok a szülők, akiknek gyermekkora nem ilyen légkörben telt, szükséget szenvednek, azaz egész életükben keresik azt, amit szüleiktől nem kaphattak meg a kellő időben: olyan lényt, amely teljesen hozzájuk idomul, megérti és komolyan veszi őket.
6. Ez a kutatás persze soha nem sikerülhet teljesen, hiszen egy visszavonhatatlanul elmúlt helyzetre, a születés utáni első időszakra vonatkozik.
7. Ám egy ember, akinek csillapíthatatlan, ám – az elfojtás következtében – tudattalan szükséglete van, az arra kényszerül, hogy mindaddig, míg elfojtott élettörténetét nem ismeri meg, szükségleteitől kárpótlás révén szabaduljon.
8. Erre a saját gyermek a legalkalmasabb. Az újszülött teljes egészében kiszolgáltatott a szüleinek. S mivel léte attól függ, hogy foglalkoznak-e vele, mindent megtesz, hogy el ne veszítse őket. Az első naptól kezdve kihasznál minden lehetőséget, hogy fennmaradjon, mint egy kis növény, amely forog a nap után.” Alice Miller
Az Alapítványnál egyéni konzultáció, illetve csoportos foglalkozások keretén belül lehetőséged van arra, hogy segítséget kapja a problémáid megoldásához, vagy csak éppen fejleszd magad. Részletekért kattints ide >>>