A program fél éven keresztül kéthetente egyéni és csoportos foglalkozásból áll.

A rendőrségi tanúsítvánnyal (igazolással) vagy az ügyészség jogerőre emelkedett vádelhalasztó határozatával és az állapotfelmérés eredményével kezdhető meg az elterelés.

Célunk, hogy az elterelésben résztvevő kliensek a fél éves folyamat során olyan készségeket, technikákat sajátítsanak el, mellyel megelőzhető a kábítószer függőség kialakulása, illetve a visszaesés.
Első alkalommal egyéni beszélgetés során ismertetjük alapítványunk kínálatát és feltételeit. A szerződéskötés feltétele a rendőrségi tanúsítvány vagy az ügyészi határozat megléte, valamint fél évnél nem régebbi állapotfelmérés.  A program során olyan témákat dolgozunk fel, melyek a mindennapi élethelyzetekben a jobb problémamegoldást, az önismeretet erősíthetik.

Feltétel: absztinencia, azaz szermentesség

A féléves program alatt a résztvevő nem használhat kábítószert, a szermentességet szúrópróbaszerűen elvégzett vizeletvizsgálattal ellenőrizzük. Az absztinencia be nem tartása esetén a kezelés megszakad, ebben az esetben egyéb ellátó intézményeket ajánlunk, ahol az alapítványunknál eltöltött idő 15 napon belüli átjelentkezés esetén beszámít. Akinél a két megjelenés között 30 nap eltelik, annak kezelése megszakadt, azt elölről kell kezdenie.

A fél év végén igazolást állítunk ki a kezelés teljesítéséről, melyet a kezelt juttat el a pártfogóhoz, illetve az ügyészséghez.

JELENTKEZÉS:
Vajna Réka:  +36 70/418 3506